2015. április 2.

#51. Alakul a molekula

Lassan két hónaposak lesznek a palánták, de nem sokat tudtam írni mostanában. Ennek fényében egy kis összefoglalóval jelentkezem az elmúlt hónapok történéseiről. A 100 magból összesen 89 csírázott, ami viszonylag jó aránynak mondható, de az is biztos, hogy jövőre már nem ezzel a kőzetgyapotos módszerrel fogok csíráztatni. Hogy miért? Mert ugyan a csírázáshoz nagyon ideális közeg, de azután, hogy a növény kibújt a földből gyakorlatilag 2 hét alatt - ha nem hamarabb - elfogyasztja az összes tápanyagot, ami ebben a kis kőzetgyapot kockában leledzik. Ez az idő pedig szinte arra sem elég, hogy az összes mag kicsírázzon. Tehát akik elsőnek csíráztak azoknak sokkal hamarabb elfogy a tápanyag és képtelenek fejlődni míg át nem kerülnek nagyobb helyre. A másik nagy hátránya, hogy viszonylag hamar kiszárad. Ezzel jól pórul is jártam mert többször is volt olyan, hogy némelyik kocka már kiszáradt míg mások még nedvesek voltak. Pár magonc így a dehidratáció végzetes állapotába jutott. Ha jól számolom 3 palántát vesztettem ennek köszönhetően, de vannak akik még most az átültetés után is megszenvedik a hatásait. Így a majd 90%-os túlélési arány leugrott 85% közelébe, ami már nem tökéletes.
Még átültetés előtt

2015. február 12.

#01. Indul az új szezon!

Ma végre beindult a szezon. Kissé úgy érzem már most késésben vagyok a magok tegnapi elvetésével. Tudom, hogy ha hamarabb kezdem el, akkor úgy is csak túl nagyra nőnek tavaszra a palánták és még nem fogom tudni kiültetni őket, de mégis. Tavaly február 12.-én kezdtem. Mondjuk, ehhez képest még egy napot le is faragtam... :) Még bőven időben vagyok. Lényeg a lényeg, belecsaptunk a lecsóba, most már jöhetnek a csírák.
A kőzetgyapot kockákba ültetett magok

2015. január 25.

A kezdetek kezdete

Valahol minden elkezdődik. Ahogy az Ősrobbanásról, a világunk keletkezéséről sem tud sokat a tudomány, úgy azt sem tudom én milyen indíttatásból kezdtem el chilit termeszteni. Talán csak megtetszett a sok színes, különböző erősségű és formájú paprika, illetve az, hogy akár egy lakáson belül is lehet pár növénykét nevelgetni. Viszont, ez a felfedezés megváltoztatta a múlt évem nagyrészét. Igaz, tavaly még csak próbálkozásnak lehetett nevezni, amit paprika termesztés címén műveltem, de arra jó volt, hogy kipróbáljam és tapasztalatokkal gyarapodva idén valami nagyobbat alkossak.
szeretem a chilit
Tavalyi terméseim egy része